Sikeres OTP faktoring-os lezárások

Az utóbbi hetekben több OTP Faktoring-os ügyletet sikerült sikeresen lezárnunk, az ügyfeleink
megelégedésére.

Egy 37.736.000.-Ft összegű tartozást sikerült 18,5 millióra lealkudni. Ezt az ügyfél úgy kérte, hogy
egyösszegű megállapodást kössünk, tehát, ha a 18 és fél millió Ft-ot egy összegben megfizeti, akkor
elengedik a fölötte lévő cirka húszmillió forintos tartozást.

A másik két sikeresen lezárt ügyletünk az OTP Faktoring-nél egy ügyfél két hitele. Az egyik az szintén egy egyösszegű lezárás a 9 milliós tartozást engedték ki az ügyfélnek 4 millióért, míg a másiknál az volt a kérés, hogy egy kamatmentes részletfizetést sikerüljön elérni, hiszen egy összegben nem rendelkezett megfelelő anyagi fedezettel, itt pedig azt sikerült elérni, hogy a 6 millió 300 ezer forintot sikerült leengedtetni első lépésben 3 millió forintra,és ezt a hárommillió forintot kell megfizetni az ügyfélnek 180 hónap alatt kamatmentes részletben 18 ezer forintjával.

Összességében azt tudjuk elmondani, egyik kedvenc partnerünk az OTP Faktoring itt az adósság
csökkentés terén. Bár a bürokratikus felépítés miatt, egy kissé lassú mire eljutunk a megállapodásig, de mindig el tudjuk érni azt, amit előzetesen prognosztizálni tudunk az ügyfélnek.